A Prima Medica EgészségHálózat és páciensei ismét a ferencesekkel együtt segítenek a rászorulóknak.
A tavalyi sikeres együttműködés után az Immunközpont, a Prima Medica Egészséghálózat tagjaként idén is csatlakozik a Ferences Alapítvány Brown Friday nevű kezdeményezéséhez, amely az ünnepvárás idején a szegényekhez való odafordulás fontosságára hívja fel a figyelmet. A „brown” a ferencesek barna rendi ruhájára utal, és a „friday” pedig a Black Friday fricskájaként éppen arra szeretne rámutatni, hogy a nagy karácsonyi vásárlási lázban forduljunk egy kicsit a valóban rászorulók felé. Ugyanis a meleg étel, sőt a mindennapi étel nem mindenki számára természetes.
A Ferences Alapítvány ezért hirdette meg az Egytál – Melegétel rászorulóknak névre hallgató kampányt, amelynek célja, hogy kis összegű adományokat összegyűjtve karácsonykor ünnepi ebédre, vacsorára hívhassák meg a leginkább rászoruló embereket, amelyet a ferences testvérekkel közösen fogyaszthatnak el.
Az Immunközpont mindig is fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalást, legyen szó egészségkommunikációról vagy az Allergiamentes Életért Alapítvány tevékenységéről. Ezúttal – ahogyan tavaly is - a Brown Friday, a ferencesek kezdeményezése volt az a hívás, amelyre reagálva csatlakozunk az adventi gyűjtéshez. Ha decemberben érkezik vizsgálatra vagy kezelésre az Immunközpontba, Ön is hozzájárulhat a jótékonysági akcióhoz. Karácsonyig az Immunközpont és minden Prima Medica EgészségHálózat tag
Az Immunközpont vezetői és munkatársai abban bíznak, hogy ezzel a gesztussal valódi értékekben gazdagabbá tehetik az adventet.
Tegyük meg együtt, tegyük meg egymásért!
Az őszi-téli vírusszezonban már-már természetes, hogy a torokfájás egyre gyakrabban talál meg bennünket. Ez a tünet azonban számos betegségben előfordulhat, beleértve a fertőző mononukleózist és a Streptococcus fertőzés okozta torokgyulladást. De honnan tudhatjuk, melyik betegség gyűrt le bennünket? Amint, arra dr. Kádár János, az Immunközpont belgyógyász, immunológus, infektológus szakorvosa rámutatott, a két kórkép elkülönítése gyakran még a szakembereknek is fejtörést okoz.
A kánikula mindannyiunk szervezetét megviseli, de az autoimmun betegek különösen kiszolgáltatottak lehetnek ezekben a hetekben. Dr. Kádár János, az Immunközpont immunológusa három olyan immunológiai kórképről beszél, amelyek súlyosbodhatnak a nyári hónapokban.