Kiütések, bőrpír az arcon: autoimmun betegség jele is lehet

Kiütések, bőrpír az arcon: autoimmun betegség jele is lehet

Dr. Kádár János Módosítva: 2020.07.21 15:07

Nyáron nem ritka, hogy a meleg, a nap, vagy valamilyen kozmetikum hatására fura kiütések, bőrpír jelenik meg az arcon. Ezek többnyire rövid időn belül el is múlnak, ám ha már hetek óta küzdünk a makacs tünetekkel, és egyéb panaszaink – például kimerültség, hajhullás, hőemelkedés – is jelentkezett, akkor javasolt mindenképp orvoshoz fordulni, mert ilyen tüneteket autoimmun betegség is okozhat.

Autoimmun betegség szerteágazó tünetekkel

A lupusz egy autoimmun betegség, vagyis a szervezet saját sejtjeit támadja meg, emiatt gyulladás alakul ki a bőrben, ízületekben, vérerekben, tüdőben és a vesékben is – mondta el dr. Kádár János immunológus, infektológus, az Immunközpont főorvosa. A betegség tehát nem fertőz, ám krónikus, vagyis állandó kezelést igényel, ami akkor lehet a leghatékonyabb, ha minél korábban, az első tünetek megjelenésekor megkezdődik. Ezt nehezíti, hogy az érintettek sokszor nehezen jutnak el a megfelelő kezelőorvoshoz, hiszen a szerteágazó tünetek miatt nehéz beazonosítani a betegséget.

Mikor gyanakodjunk lupuszra?

Kiütések, bőrpír az arcon: autoimmun betegség jele is lehetElhúzódó fáradtság, kimerültség, hajhullás, légszomj, mellkasi fájdalom, szorongás, hízás vagy fogyás, az ízületek fájdalma, duzzanata, hőemelkedés vagy láz már figyelmeztető jel lehet, ám ezt magyarázhatjuk a stresszel, mozgásszegény életmóddal, vitaminhiánnyal vagy valamilyen fertőzést sejtünk a háttérben. Az arcon és az orrháton megjelenő pillangó alakú kiütés a lupusz igen jellegzetes bőrtünete, megközelítőleg a betegek 40 százalékánál jelentkezik, így sokan ennek kapcsán fordulnak először orvoshoz.

A betegség szövődményei

A korai diagnózis és az időben megkezdett kezelés segíthet megállítani, vagy lelassítani az állapotromlást, a betegség szövődményeinek kialakulását. A lupusz ugyanis az egész szervezetet érinti, a kialakult gyulladásos állapot miatt a betegek jelentős részénél fordul elő vesekárosodás, érgyulladás, érelmeszesedés, terhesség esetén megnő a vetélés kockázata.

Az UV-sugárzás rontja a tüneteket!UV sugárzás nem tesz jót,bőrfényérzékenység

A betegek panaszai nyáron fokozódhatnak, a bőr fényérzékenysége miatt, a napfény hatására erősödhetnek. Az ultraviola sugarak azonban nem csak a bőrtünetekre hatnak kedvezőtlenül. Dr. Kádár János elmondta, hogy a napfény a betegek általános állapotát is ronthatja, a tünetek fellángolását okozhatja: láz, ízületi fájdalom jelentkezhet, a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok felerősödhetnek.

A gyógyszerek fényérzékenységet okozhatnak?

A betegség kezelésének célja a gyulladásos folyamatok mérséklése, a szervkárosodások megelőzése. Erre szteroidok és immunmoduláns szerek szolgálhatnak. Tüneti szerként a bőrpanaszok enyhítésére kortikoszteroid tartalmú krémek javasolhatók. Bizonyos készítmények, gyógyszerek fényérzékenységet okozhatnak, így felerősíthetik a meglévő panaszokat. Érdemes ezért erről minden esetben a kezelőorvossal konzultálni. Említsük meg azt is, ha korábban nem tapasztaltuk, de most úgy érezzük, hogy a fény is ront az állapotunkon. Ilyen esetekben akár a gyógyszer cseréje is megoldást jelenthet.

 

Csatlakozzon Ön is az autoimmun betegséggel - teljes életet Facebook csoportunkhoz, melynek szakmai hátterét az Immunközpont biztosítja.
Csoportunk célja, hogy segíthessük az érintetteket mindennapi életükben, megoszthassák egymással kérdéseiket és szakami támogatást kapjanak!

Facebook oldal: Immunközpont

Facebook csoport: autoimmun betegséggel - teljes életet 

 

Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt

Bejelentkezés  kezelésére:

Immunközpont vizitdíjait itt nézheti meg: Árlista

Telefonon az alábbi számon ér el minket: +36 (70) 617 3627 

Email: info@immunkozpont.hu

online bejelentkezés immunközpont

Téma szakértője

  • Dr. Kádár János

  • Szakterületek:
    • belgyógyász, immunológus, infektológus
  • Specialitások:
    • Szisztémás autoimmun betegségek (SLE-lupus, Sjögren, stb.)
    • Habituális vetélések immunológiai okai
    • Ismeretlen eredetű láz
    • Kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

    Rendelés típusa:

    • személyes (rendelői) vizit
    • magyar és angol nyelvű ellátás / consultation in English available

Orvos válaszol

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Jelenleg ciklusmonitorozás alatt állok,jelenleg 19.napon domináns tüszőm sincs,előző hónapban 21.napon volt peteérésem. NK ölősejt vizsgálatot szeretnék csináltatni,mely ciklushoz kötött.Ezzel kapcsolatosan lenne kérdésem,ha 20.napon megyek el nem lesz korai?Nem ad fals eredményt?Vagy mehetek a 27.napon a hosszú ciklusom miatt,amely 32-35 napos? (Tudom,hogy 17-21.nap között szokták kérni,de az nekem nem kimondottan a ciklusom 2.fele)
Előre is köszönöm gyors válaszát!
Üdvözlettel: Adrienn


Dr. Kádár János
Dr. Kádár János
Kedves Érdeklődő,
valóban, hosszabb ciklus esetén későbbre esik az optimális időszak, az Ön esetén inkább a 20-25. nap között.

Tisztelettel,
Kádár János dr.

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Nagytudású

Szinte nincs várakozási idő, az immonológus főorvos kedves, figyelmes, nagytudású, a recepciósok is segítőkészek. Köszönöm!

További vélemények

Hírek

„Miért lettem autoimmun beteg?”

„Miért lettem autoimmun beteg?”

Vajon miért dönt úgy az immunrendszer, hogy a szervezet saját sejtjeit ellenségként ismeri fel, és támadásba lendül ellenük? Ez még az immunológiával foglalkozó szakemberek számára is rejtély, és bár pontos válasszal nem szolgálhatunk, néhány tényezőt sikerült beazonosítani, amelyek az autoimmun betegségek kialakulásában szerepet játszhatnak – fogalmaz dr. Kádár János, az Immunközpont belgyógyász, immunológus, infektológus szakorvosa.

Torokgyulladás vagy csókbetegség kínozza?

Torokgyulladás vagy csókbetegség kínozza?

Az őszi-téli vírusszezonban már-már természetes, hogy a torokfájás egyre gyakrabban talál meg bennünket. Ez a tünet azonban számos betegségben előfordulhat, beleértve a fertőző mononukleózist és a Streptococcus fertőzés okozta torokgyulladást. De honnan tudhatjuk, melyik betegség gyűrt le bennünket? Amint, arra dr. Kádár János, az Immunközpont belgyógyász, immunológus, infektológus szakorvosa rámutatott, a két kórkép elkülönítése gyakran még a szakembereknek is fejtörést okoz.  

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel:

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK